2010. október 13., szerda

Ez is köret

Ez is köret, ha már így alakult.
A sok szívességből kiszedett sárgarépát kellett hasznosítani. Nem volt tervbe, hiszen télire lett volna majd a szép eltéve. Mindegy, felhasználtam.(meg kellett a fagyasztóba is tenni egy keveset, de hát majd csak elfogy valamire onnan is.

Sárgarépa, liszt, pici tej,vaj, reszelt sajt, (ízlés szerinti mennyiség) só, olaj. (fűszerek ízlés szerint)



Megtisztítottam az egészet, és hosszába felszeleteltem.
félig megpároltam egy kevés enyhén sós vízben. Közbe elkészítettem a tervezett öntetet.
Besamel mártást csináltam ( liszt pirítása vajon halványra, tejet adagolni és folytonos keveréssel felfőzni), és kevés sót tettem hozzá.
Egy tepsit (vagy tűzálló tál is jó) megkentem egy kevés olajjal. A sárgarépát leszűrtem a levétől, és beleterítettem.
Leöntöttem a mártással, és bedobtam egy kicsit a sütőbe. Mikor már elitta a mártást és csaknem kész volt, megszórtam a reszelt sajttal.  Még egy kicsit hagytam a sütőbe. Csak hogy a sajt rápiruljon.(ha ráég akkor igazi keserű)
Natúr pipifasírt volt hozzá. (természetesen leves is, nehogy éhen haljanak a kísérleteimtől)
Közepes sikere volt, én viszont élvezettel ettem, mert kedvelem a répa természetes ízét.
Fotó az most nincs, ezt se terveztem megírni.

6 megjegyzés:

online-lehetőségek írta...

a répát csak levesben szeretem , de érdekes recept:)

Hólabda írta...

Nem annyira, mint amennyire egészséges. Én szeretem nyersen is.

szosz írta...

Igazi Nyúlnak való ebéd.

Hólabda írta...

Na meg ne hallja, mert annyi lesz nekem..

szosz írta...

Szereti a répát... egyszer csináltam is répakrémlevest. Nagyon finom volt, csak a gyomrunk érzékeny volt rá.

Hólabda írta...

Én is eszem nyersen is, ez csak kísérlet volt.Nem, volt rossz.