2011. március 17., csütörtök

Csicsóka


Csicsóka!
Tavaszi kapirgálás közbe pár csicsókát is kiborítottam. Behoztam és átmostam. Felhasználtam uzsonnára, csak simán lereszelve és csipet salátaöntettel. Fotó nem maradt róla, finom édes volt, (pedig az édesítőt kihagytam belőle). Közbe eszembe jutott, hogy pár szóval megemlékezzek róla. Hiszen a szülői háztól kísér az utamon ez a növény. Jó, inkább az utódai. De már gyermekként ismertem, ahogy a kerítés mellé volt ültetve. Néha a tövébe ültünk, hiszen az árnyéka elég nagy volt

A vitaminok ilyenkor is előfordulnak a kertben, csak figyelni kell rájuk. Ha termelünk csicsókát, akkor kora tavasszal is szedhetünk belőle. Az év bármelyik időszakában szedhető. A vitaminbomba mellettünk van. Nyáron a virágai a kert díszének is megfelelnek. Hatalmasra megnőnek, mint a napraforgó, csak a virágai kisebbek. Ha a kert mellett fű van a csicsóka azt is lefékezi, régen a tarack visszaszorítására is alkalmazták. Igénytelen a művelésre, nem kell mindig pátyolgatni. Pár kapálással megelégszik. Hálás a tápanyagért. Kedveli a nyirkos talajt, de megél szinte mindenütt. Ha egyszer bekerült a kertbe, akkor szinte kiirthatatlan. Ha mégis szeretnénk, mert nem kívánt helyen van, nyáron lehet ritkítani. A zöld szárakat kiszedjük gumóval együtt. Nekem legalábbis ez vált be.
A gumó édeskés ízű. Gyerekként szívesen fogyasztottuk a kertbe, simán, mint a sárgarépát. Kicsit nehezebb a tisztítása, mint a burgonyának, de megéri.
A felhasználása elég sokféle a sütéstől az üdítőig, Nálam is szerepel a saláták között. Csaknem mindenre lehet használni, amire a burgonya is jó. Kicsit édesebb. A fogyókúrákhoz is remekül lehet alkalmazni, jóllakottság érzetet ad, és nem hizlal.

Ami fő dolog, fogyaszthatják bátran és korlátlanul a cukorbetegek is. Az édességtartalma jelentős, az íze viszont pótolja a cukrot. Gyengén párolva, vagy dinsztelve, édességnek is tökéletes csemege. Palacsintába töltve a gyerekek is szívesen fogyasztják.
Már a biblia is megemlítette.
Felhasználása:
Csak fantázia kérdése, mert szinte minden alapanyagunkkal harmonizál. Fogyaszthatjuk nyersen, salátákban, párolhatjuk, főzhetünk belőle szószokat, kifacsart levéből kitűnő turmixital készíthető – naranccsal, citrommal, mézzel, almával, de köretként csicsókalepényt készítenek, és kelbimbóhoz, csirkéhez adják.
Használható még:
Gyermekkori ételallergia!
Szív- és érrendszeri betegségek
Rákterápia
Kozmetikumként


A szakszerűbb magyarázatot a Wikipédia írja (bővebben ott).

˝A csicsókagumónak a burgonyánál 5-6-szor nagyobb rosttartalma gátolja az egyéb szénhidrátok és hizlaló tápanyagok felszívódását, fokozza laktató hatását, és meggátolja a székrekedés kialakulását. Kedvező biológiai adottságait pedig fokozza a kálium, kalcium, magnézium, foszfor és cink ásványianyag-tartalma, a béta-karotin-, B1–, B2-vitamin, niacin-, és C-vitamin-tartalma. Életfontosságú aminosavként: lizin, arginin, hisztidin, cisztin, triptofán, aszparagin található benne. Növényspecifikus anyagai: kolin, betain, szaponin, quercimeritrin. Gumói főleg inulint tartalmaznak, keményítőt csak csekély mennyiségben.˝
˝Ezt a nálunk méltánytalanul mellőzött gumós zöldséget a nagyvilág elegáns éttermeiben gyakran homár, libamáj, szarvasgomba, nemes tengeri halak, fésűkagyló és más drága ételek társaságában tálalják.˝



6 megjegyzés:

online-lehetőségek írta...

Soha nem ettem még , egyszer meg kóstolom:))
Annyi jót írtál róla, hogy érdemes kipróbálnom:))

Hólabda írta...

Hát tudod egy kis csoki finomabb lenne, de...
Így ennek is örülök...

Adrienn írta...

Most ajánlott a szomszéd bácsi vetésre. Párom mindjárt jelezte, hogy nem fogom tudni kiirtani! Most nem tudom, mit csináljak, mert enni m,ég nem ettem, de sokat hallottam róla! Legyen, vagy ne legyen csicsókám a kertben?:)) Most Te is megingattál:))))

online-lehetőségek írta...

Na igen , de a csoki csinál kicsi uszógumikat a has környékére:((

Hólabda írta...

Kedves Adrienn, nehéz a kérdés. Attól függ, mekkora a kerted. Nálam szabályozom hogy hol látom szívesen.
Persze tanácsot nem tudok adni. Az én párom se szereti.

Hólabda írta...

Kedves Anikó, a gumikat majd leússzuk.. Vagy lekapirgáljuk a kertbe. Bár én tavaly se adtam le sokat. Igaz nem erőltettem, csak tartani akarom ami van. (a hat kiló mínusz még nem jött vissza). Én ezzel elégedett lennék. De azért a nyáron próbálok újabb hatot.