2015. december 22., kedd

Kelt kalács, rabszolga módra.


Kis ünnepi kalács a húsvét tiszteletére. Számomra is új volt ez a formája, a fánkkal szoktam ennyit bíbelődni. A receptet úgy alakítottam ki, egy kis saját szakácskönyv, egy-két újság, internetes nézelődés és a józan eszem. Meg a halvány emlékeim gyerekkorból. (Amikor még szokás volt a kényes kidolgozás). Eredetileg a budai kifli volt a terv, csak közbe elővettem azt a szakácskönyvet, ami mindig hátul van a könyvespolcon. Szét ne essen, mert lassan a lélegzet tartja a lapokat össze. Ki  foltok is akadnak rajta, sőt néhány szamárfül is. A sarkokat behajtottam a fontosabb oldalaknál. Azok meg képesek voltak leszakadni. Tehát a kinézete az siralmas. Ugyanakkor ajándék, kedvelem is, bár némelyik oldalnál apró kis cetlik  vannak, hasonló receptekkel


Alapanyagok:
1kg liszt + egy kevés
1 csomag élesztő.
Kevés só
2 evőkanál cukor (10dkg)
1 szűk liter tej.
Kelt fonott kalács
10 dkg margarin(régen vaj) + a tepsi kikenéséhez valami.

Mindent langyosan használunk fel. Az élesztőt megfuttatjuk az édesített langyos tejbe pici liszttel. Hagyjuk pihenni, amíg kovász nem lesz. Én átszitáltam a lisztet, mielőtt felhasználtam. Majd beletettem a kovászt. A maradék cukrot és a sót feloldottam a többi langyos tejbe. Az egészet összekutyultam, és nekigyürkőztem, hogy én majd kézzel bedagasztom. Csináltam 40 percig, már a könyökömig jöttek a hólyagok. Akkor az olvasztott langyos margarint hozzátettem, és kezdtem elölről. Még kellett vagy húsz perc, hogy újra tökéletes legyen az állaga. Liszttel megszórva hagytam megkelni.
Amikor megkelt, kicsit átgyúrtam és feldaraboltam, hosszú csíkokat sodortam és fonottnak készítettem. Átgyúrtam egy keveset kakaóval. Ezt legközelebb még a kelesztés előtt fogom csinálni a tészta egy részéből. Azért így is finom lett.
A tepsit megkentem pici margarinnal, és megszórtam liszttel. A fonottat beleraktam, megkentem tojással, és hagytam kelni. Fél óra múlva újra megkentem és ment a sütőbe. Hogy elő kell e melegíteni, nem is figyeltem még, hiszen a sós közben kisült, a sütő meleg volt. Takarékon sütöttem. Kezdés után nem sokkal, mikor már kezdett sülni a teteje, sütőpapírt tettem rá. (Akkor már nem ragad bele, gondolom én). Mivel a sütőpapíros gyakorlatom minimális, ezt csak feltételeztem. A hústűvel végeztem az utolsó ellenőrzéseket, hogy átsült-e.

Okos háziasszony mindezt robotgéppel csinálhatja, de én nem imádom. Persze tojást felverni és hasonlókhoz, szeretem.
Nagyon megdolgoztatott, de azért legközelebb újra nekikezdek...
Itt látszik, hogy azért foszlós lett.


 Ez volna a kakaós rész, hát a fotó is gyenge,  lehet hogy nem is kellett volna beletenni. Jó ízt adott neki és idehaza senkit nem zavart.

9 megjegyzés:

online-lehetőségek írta...

Ez nagyon guszta nagyon , talán egyszer rászánom magam .:))

Hólabda írta...

Hát ennél jobbat is sikerülhet csinálnod.

Adrienn írta...

Én a dagasztást, a kenyérsütővel fogom elvégeztetni, mert én 10 perc gyömöszölés után, biztos, hogy abba hagyom! Felezem majd az anyagokat,mert ketten vagyunk
Amint időm engedi, kipróbálom!!

Haritha írta...

wow!interesting.
thanks for sharing it

Hólabda írta...

Várom az eredményt Adrienn,de biztos sikerül.

Hólabda írta...

Helló Haritha!
Now would be an exaggeration. -)))))))))
Good laugh

Muzsi Attila írta...

Nyami...

Hólabda írta...

Köszönöm Attila.

Algodão Tão Doce írta...

Feliz Natal!!! Que a manjedoura do seu coração esteja pronta para receber o Menino Jesus que irá nascer!!!
Um ano novo repleto das bençãos de Deus!!!
Doce abraço com carinho, Marie!