2011. szeptember 30., péntek

Késői nyár, vagy korai ősz


Néhány növény még hiteget, azzal hogy nyár van. Reménykedjek, majd ők megmutatják. Én meg örülök az igyekezetüknek, akkor is ha csak feléből lesz valami. Gyönyörködni így is lehet bennük!




 Ezek a paradicsomok nem csak ígérnek, még hozzák is a termést.

Az alma paprika vacak volt, most már hiába igyekszik.

A káposzták nem lettek túl nagyok, de én ennek is örülök.

  
Hogy ez a krumpli mit akar, nem tudom. Valahogy a földbe maradt az idei kiszedésből. A szamóca palánták között megbújva fejlődik. Békébe hagyom, hátha viszi valamire.

A bazsalikom igyekszik a magokat megérlelni. Sikerülni fog, már vannak érettek is rajta.


 A borsikafűből egy két szál megpróbál másodszorra is virágozni. Pedig a magot aligha érleli már be.

 Egy kis álmodozó. Néhány zsenge kapor megpróbál mosolyt csalni az arcomra. Én szót fogadok és rájuk mosolygok, közbe csipegetem őket!

23 megjegyzés:

Anikó írta...

Ezeket a felvételeket akár én is készíthettem volna,hasonló a helyzet nálunk is,de már csak pár napig,mert fel kell ásni a helyüket,köszönöm Gizella!

Hólabda(Kzella) írta...

Mi kivárjuk a hideget, ezeknél a növényeknél.

Rózsa írta...

Még sok a termés a fürtös paradicsomon, a paprika szebb mint volt a nyáron, a dísztök pedig annyira megtévedt, hogy kivirágzott:)

Hólabda(Kzella) írta...

Akkor nálad is késő őszig lehet szedni.A babvirág meg kimaradt, most jöttem rá. Nem lényeges.
Köszönöm hogy elolvassátok, megnézitek!

Adrienn írta...

Jó végig nézni, hogy miket "alkottunk""! :)
Még a kevésbé szép is a mienk, és nagyon finom!!!
A nyár vagy ősz....nem tudom, hogy a fokhagymával mit kezdjek?? Éjjel hideg, nappal meleg...majd valamikor középúton dugjuk le!:)))

Anikó írta...

Hu mennyi finomságról készült kép köszönet érte Gizella . Emlékszem még igy a képet nézve mennyire más ize van a frissen leszedett paradicsomnak a nyál is összefut a számban a gondolatára:)

Magia da Inês írta...

º° ✿
♥ °
Amiga,
Mesmo que suas plantas não tenham crescido muito, deram lindas fotos.
Bom fim de semana!
Beijinhos.
Brasilº° ✿
✿♥ °

..(░)(░)
(░)(♥)(░)
..(░)(░)

Hólabda(Kzella) írta...

Üdv Adrienn!
Igazad is van, ha apró kicsit csúnyácska, de tudjuk hogy mit használtunk hozzá. Valamennyire egészséges.
Ami a fő a mienk.

Hólabda(Kzella) írta...

Kedves Anikó!
Azért hozzátok a piacra, ami megy, annak is nagy része friss, szedés után 4-5 órával már ott is van. Azért szívesen adnák pár paradicsomot, ha közelebb lennél!

Hólabda(Kzella) írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Hólabda(Kzella) írta...

Magia da Ines
Obrigado por você palavras de conforto! A visita de prazer.

carpe diem írta...

Csodálatos kincs birtokában vagy! Ezt csak az értékeli igazán, akinek nincs kertecskéje!Gratulálok a képekhez is!

Hólabda(Kzella) írta...

Szia!
Vannak hátrányai is a város szélének!
Persze a kedves szavakat köszönöm.

Mhar's Display írta...

Oh those tomatoes and veggies look really gorgeous. My garden did not last long because of the heat here in TX.

I hope you had a wonderful day.

Marms

The Wandering Miss írta...

When I was little girl I like eating tomatoes. I like it in a salad too. Your vegetables look beautiful.

Mgmar

Hólabda(Kzella) írta...

Mhar
Thank you for your kind words! The temperature here was a problem.
Nice holidays to you!

Hólabda(Kzella) írta...

The Wandering Miss

Thanks for the nice words!

Kids írta...

keep posting :D

Hólabda(Kzella) írta...

The good thing

rasta írta...

Nice info and thanks google translate....

Rasta tumpang promote blog rasta yang baru.....post terbaru tentang brest cancer sudilah kiranya singgah..
Post terbaru tentang Weight loss.
Semoga Ceria dan senyum selalu

Terima Kasih singgah....

Hólabda(Kzella) írta...

I do not know what to write, a lack of sufficient language skills! .

Kids írta...

visit here :)

Hólabda(Kzella) írta...

Thank you