2012. május 29., kedd

Helyzetjelentés!

Üres káposzta






Néhány napja felraktam pár kellemes hangulatot adó kerti fotót. Nem írtam hozzá magyarázatot, most pótolom. A körte gyönyörű mint egy álom, csak az a gond vele hogy az egyik fán négy szem van, a másikon csak levelek. Cseresznyefotókat kihagytam ebben az évben. Ugyan kaptam biztatást, hogy fotózzam le azt a szemet, amit a kapanyéllel nyújtózkodva, levertem a fáról. Létrát kivinni ennyiért? Bizonyára mutatós lett volna egy fotón. Megettem és nagyon finomnak tűnt, tekintve hogy a maradék néhány szemet a madárbarátaim elvitték, a fa tetejéről. Még virágzáskor látogatta meg a fagy. A zöldbab is kezd virágozni. Az első vetés. Finom leves lesz, de ha a második (pótvetés) nem hoz semmit, akkor a szárazbabom a boltba van. Egy része valahogy kipusztult. Ennél már csak az idei zöldség az érdekesebb. Ősszel vetettem, képet is raktam fel róla. Kikelt sorára, hogy örültem neki. Márciusra kipusztult. Újra vetettem, egy kevés kikelt, a többi fogalmam sincs hova lett. A vetőmag megbízható. Még egyszer vettettem, kevés eredménnyel. Most kénytelen voltam a nagyanyáink receptjéhez nyúlni. Elkezdtem zöldséget palántázni, jó közel egymáshoz. Hát az legalább él, csak az apróbb zöld leveleket ledobja. Még jó hogy ahol a lomtrágyához a felmagzott zöldségszárat összegyűjtöttük, ott rengeteg van. Ahol a régi lombtrágyát terítettük, kel össze-vissza. Ott nem maradhat, de bizonyította, hogy nem a magba van a hiba.
A krumplim, na rá nincsen panaszom. Egy bokor valahogy kipusztult, a többi rendben van.
A szőlő? A lugasom noa szőlő(otelló), kevésbé érzékeny a külső behatásokra. Ráadásul szélvédett helyen van. Ígéret van tőle. A vadrózsa persze virágzik, hiszen vad és igénytelen növény.
Ezek az aszályos, fagykáros évek elég komoly gondokat okoznak a kiskertekben. Sok helyen egy-egy családnak a megélhetéshez szükséges alapot adják éves szinten. A kiskertben megterem nagy része annak, amit most mi is aranyáron szerzünk be az üzletből. Ugyanakkor művelni ilyenkor is szükséges, hiszen nem mondhatjuk:
  -  Az idén nem kapálok, úgysem terem semmi. Nem kötöm fel a szőlővesszőt, úgy sincs rajta fürt.

Amit nem értek: A kiskertekbe ha kifagy a termés, senkit nem érdekel. Pedig azok művelt területek, teljes mértékben. Semmi kis fagykár visszatérítés, vagy hasonló.
Lehet, hogy sokkal fontosabb a népgazdaságnak, a hatalmas területek a hektáronkénti pénzvisszatérítéssel évente, anélkül hogy hasznot is hajtanának az országnak. Elég ha a parlagfüvet kiirtják és bekasszírozzák a nagy pénzeket. Csakhogy ebbe nincs semmi haszon, hiszen nem termelnek értéket az országnak. Ugyanakkor a termőföld spekuláció virágzik.

,,Magyarországon a termőföld ára az elmúlt években is töretlenül emelkedett. Valóban az égig nőnek a fák a termőföld piacon?"
,,Az szerezhessen földet, aki valóban művelni akarja."








15 megjegyzés:

Rózsa írta...

Nálam a fagy elvitte a legszebb diófámat, nemrég itt-ott hajtott leveleket, szomorúan nézem a csupasz ágakat, a veteményes tartja magát, kicsit késtünk a vetéssel.
Horgoson sok a gyümölcsös, sokan abból élnek, alma már biztosan nem lesz, több mint 90 százaléka elfagyott.
Érdekes kérdést vetettél fel a földekkel kapcsolatban, nálunk is vannak hasonló gondok...

Ummiega írta...

Thans for sharing, one thing I note about "land", we know everywhere it is getting higher and higher.

Hólabda írta...

A diófa nálam is elment, meg más fajták is. Ez egyre sűrűbben van így. A kiskertesek is ráfáznak rendesen.
A kérdést sok embernek fel kellene dobni.

Hólabda írta...

Sad, but true!

FREE SPY PHONE írta...

Like your post!!

teknologi írta...

blogwalking here.visit me

Abeg Oth írta...

Two important words in our life, land and plant. Have a nice day.

Hólabda írta...

You are absolutely right, this is life! Have a nice evening!

Magia da Inês írta...

¸.•°`♥✿⊱╮
❤♡
Olá!
Bom fim de semana!
Beijinhos.
Brasil.
°º °♫♫♪¸.•°`

BlogS of Hariyanto írta...

grow vegetables in your own yard, it is fun

Hólabda írta...

Thank you!

Ummiega írta...

Wish you lucky days always.

Hólabda írta...

Thank you always need luck.

Ummiega írta...

Wish you a great weekend.

Hólabda írta...

Thank you also like