2012. július 11., szerda

Kovászos uborka


Ezeken a meleg napokon szívesen fogyasztjuk, az uborkát az étkezések mellé. Vagy csak egy pohár víz helyett, egy fél kovászos uborka. Mindez különben is aktuális lenne, mert a szabadföldi uborka is jelen van a mindennapokban. Ennek már igazi nyári az íze. Nem sok a munka vele.
5 l. üveghez:
kb. 3-4 kg uborka, nem mérem, csak leszedem, ha kevés, akkor a két és feles üvegbe megy.
egy csokor kapor,
nagy marék só,
pár szem bors,
babérlevél, meggyfalevél
egy szelet kenyér,
Az uborkát megmossuk és kicsit átsikáljuk (szőrtelenítjük, már ha azt a szúrós valamit szőrnek nevezzük). A körömkefe tökéletesen megfelel erre a célra. Levágjuk a végét, ha keserű gyanús, akkor egy kicsit bővebben.
Bedobunk pár szál kaprot az üveg fenekére és a són kívül mindent fűszert beleteszünk.
Az uborkákat bevágjuk, ha nagyobb, akkor keresztezzük(négy felé) de nem vágjuk át teljesen. Beleállítjuk az üvegbe sorba őket(ha nincs teljesen tele, attól még sikerül). Fölülre beledugjuk a többi kaprot és leszorítjuk a szelet kenyérrel(sima fehér vagy félbarna kenyér). Langyos vízben feloldjuk a sót és beleöntjük az üvegbe, hogy a kenyeret is fedje be. Vékony tüllel lekötjük, vagy vékony konyharuhával(ha nincs más, megteszi a tiszta, de szakadt nejlonharisnya). Nekem egy öreg, vékony anyagom van, hasonló mint amivel a paradicsommagokat készítjük elő, száradni. A lényege, hogy a rovarok ne jussanak hozzá, de kapjon levegőt. Meleg helyen hagyjuk pihenni. Ha zavaros lesz (fehér) akkor ügyesen kivehetjük a kenyeret és még egy napig hagyjuk békén. Megkóstoljuk a levet, ilyenkor ha kell, lehet a sót pótolni. Nem az igazi, de még mindig jobb mint a se ízű.
Amikor kész van, kiszedjük az uborkát és a levét rászűrve a hűtőbe rakjuk. A kaprot egyebet a szűrőből eldobjuk(ha fokhagymával készítjük, azt felhasználjuk).
Innen bízzuk a családra, csak figyeljünk, hogy az uborka és a lé egy időben használódjon el. Az uborka nem szeret lé nélkül a hűtőben. A lé kitűnő frissítő a meleg napokon.
Csak ennyit találtam a fotózáshoz, de ha tovább halogatom, akkor legközelebb sem rakom fel.

12 megjegyzés:

Anikó/Ann írta...

Nagyszerű,már én is elkészítettem az idei elsőt,hasonlóan mint te,de mi a levét mikor kifogyott belőle az uborka kiöntöm,mert nagyon sós.

Hólabda írta...

Nálunk elfogy a leve, pár jégkockával bővítve.

Rózsa írta...

Mi szeretjük a kovászos uborkát, szoktam is készíteni, épp tegnap fogyott el, hasonlóan mint te, a megyfalevelet még nem hallottam, van aki szőlőlevélel készíti.

Hólabda írta...

Arra már én sem emlékezek, hogy honnan szedtem, talán mert a savanyúhoz is szoktam tenni.

Névtelen írta...

Achei seu blog na blogosfera.
E adoreii!

Já estou te seguindo..
Me visite tbm
http://lidiepaulo.blogspot.com.br

Beijocas
Ótima Noite \º/

Hólabda írta...

Köszönöm a látogatást Lidi Horácio!

Magia da Inês írta...

Pepinos em conserva é muito bom.
Gosto em saladas.
¸❤✿•.¸
♥ Bom fim de semana!
♡ Beijinhos.
Brasil

Hólabda írta...

Én is nagyon szeretem. Neked is legyen szép a hétvégéd.

AZLA írta...

postingannya sangat bagus sekali kawan...
terima kasih informasibta buat menambah ilmu saya

Hólabda írta...

Nagyon szívesen bármikor!

AZLA írta...

agradecer-lhe o melhor amigo, ...
Estou muito feliz amigo está de visita, esperamos concluir e, muitas vezes visitar uns aos outros ....
y muitos obrigado meu amigo ....

penyuluh perikanan írta...

kunjungan ke blog tercinta...
biasa saya akan belajar di sini..
Terima kasih