2012. november 22., csütörtök

Krumpli karfiollal?

Mit mivel illik?
A kérdés, hogy főzés közben mivel párosíthatunk és milyen élelmiszert. Nekem egy olyan nézetem alakult ki: amit a családom szívesen fogyaszt el. A kísérlet kis adaggal kezdődik, és később már étkezés közben egy pillantással felmérhető a siker. Kevés burgonyás receptet tettem fel, pedig kedvelt nálunk.
Most egy nem tervezett menü készült. A karfiolt készítettem elő, hogy téliesítem, és ehhez abálgattam(előfőztem az anyagot). Közbe támadt a vacsora ötletem. Krumplit dobtam fel főni hajasan, hogy majd lesz valamihez.  Lett is valami...
Kell: Mennyiség a személyek számától és étvágyától függ.
krumpli (fél kg)
karfiol (félig főzött)
fokhagyma
zsír(olaj)
fűszerek

A héjában megfőzött krumplit megtisztítottam és négyfelé vágtam(ha nagyok, akkor több felé, de finomabb az aprókból). Nem sok olaj kell hozzá, hiszen nem fogjuk leönteni, a serpenyő feneke fényes legyen, annyit szoktam használni. Az olajat fölmelegítettem és a krumplit megsütöttem benne, majd  kiszedtem. Nem keverve, inkább kicsit mozgatva, rázogatva. Majd a karfioldarabkák kerültek bele és kis színt kaptak, nem kell szétesni neki, legfeljebb pár virág törik le. Őket már villával megfordítottam óvatosan, és picit mozgattam a  sütőt, nehogy lekapaszkodjon. Rászórtam az apróra darabolt fokhagymát és a krumplit is beletettem. Pillanatot sütöttem együtt, közben szórtam rá fűszereket(só, bors, stb).
Az asztalra tettem, csak simán, puha kenyérrel.
Pár apró paradicsomot négyfelé vágva, gyengén sózva, saláta helyett mellé tettem egy tányéron.
Azért vacsora inkább, mert a fokhagyma....
Elfogyott...
Legközelebb a sütőben is kipróbálom, csak a fokhagymát a vége felé....

Fotó sehol, hiszen nem tervezett menü volt.
Egy cső kukorica tökéletes fotó lesz, esetleg vacsora után elfogyasztható.
Ezeknek a recepteknek egy részét még a nyári szezonban leírtam, de csak vázlatszerűen, most van idő letisztázni és felrakni.

8 megjegyzés:

Icah Banjarmasin írta...

Really I like U'r post happy nice day 4U.

Magia da Inês írta...

♡¸.•°
Olá, amiga!
Bom fim de semana!
Beijinhos do Brasil

✿ °•.¸♡¸.•°✿

Magia da Inês írta...

♡¸.•°
Olá, amiga!
Bom fim de semana!
Beijinhos do Brasil

✿ °•.¸♡¸.•°✿

Hólabda írta...

Thank you

Névtelen írta...

Selamat malam kawan,kalau di negara saya itu namanya jagung.

G. T. írta...

nálunk is.

G. T. írta...

nálunk is.

Hólabda írta...


We are also in maize, the image is not in the recipe!