2012. november 5., hétfő

Savanyúság folyamatosan


Most ez aktuális is, hiszen a maradék terméseket összeszedtük, és kezdeni kellene valamit velük. Eredetileg megkezdhetjük jóval korábban, amikor kezdenek a zöldségfélék teremni és mindig lehet az éppen akkor termőből belerakni (vagy kivenni belőle).
Belevalók:  bármi amit szívesen fogyasztunk savanyúságban:
éretlen dinnye,
paprika,
zöld paradicsom,
uborka,
karfiol,
sárgarépa,
fehér káposzta,
csípős paprika (esetleg erős)
hagyma (vörös és fokhagyma is lehet),
vörös káposzta (színessé teszi a levét),
A csicsóka is finom, és ropogós marad ebben a savanyúságban, de a cékla sem rontja el. Más más ízt ad, de összeérve különlegesnek érezzük.
Sorolhatnám még, de egyéni ízlés. A fűszereket magunk döntjük el, de lehet egész bors, babérlevél, koriander, mustármag vagy amit szeretünk benne, de a fűszerek nélkül is nagyon finom.
Elkészítés
Egy nagyobb jól zárható edényt (minimum 5 literes, lehet vödör is ha van fedele, vagy bármi más) készítünk elő kezdésnek. Ebbe fogjuk sorakoztatni azt éppen akkor beérő terméseket, amit a savanyúságunkban szeretnénk látni.
Az apróbbakat egészbe is belerakhatjuk, a nagyobbakat hasábokra vágjuk, vagy reszelve is rakhatunk bele (káposzta).
A különböző zöldségeket alaposan megtisztítva rakjuk bele, természetesen.
A összetétele:
1 liter vízhez
2 evőkanál só
2 evőkanál cukor
3 és fél deciliter ecet(10%)
késhegynyi nátrium-benzoát(Na Be)
csípet borkősav
csipet borkén
Ezt az arányt használjuk és a lé mennyisége az edény nagyságától függ.
A savanyúság alapot az érés sorrendjében pakolhatjuk bele, csak a lé fedje le mindig. Bármikor vehetünk ki belőle, ha visszazárjuk rendesen. Pár nap alatt a belerakott zöldségféle fogyasztható és ízletes.

5 megjegyzés:

Rózsa írta...

Mi szeretjük az ilyen módon eltett savanyúságot, hordós savanyúságnak nevezzük, minél több fajta van benne, annál jobb az íze.

Hólabda írta...

Finom is nagyon...

Magia da Inês írta...

¸.•°✿⊱╮╮
Olá, amiga!
Passei para uma visitinha.
Hummmmmmm!!! Gostei muito da receita.
Bom fim de semana com tudo de bom: muita saúde e muita paz.
Beijinhos.
Brasil.
.•°✿⊱╮•°✿⊱

Hólabda írta...

Neked is békés napokat

winspiral írta...

hello,
nice pics.