2013. szeptember 1., vasárnap

Körte beborítva


(én utólag kiborítva)
Szükséges:
pár körte,
kávéskanálnyi vaj
kevés cukor

Víz és én.
A vasárnapi desszertnek nem jutott eszembe semmi különleges. A körte viszont szépen sárgul és ehető. Gyorsan lekaptam pár szemet és megmostam alaposan. Lefeleztem és kibeleztem, a szárakkal együtt, bár eredetileg a szárát rajta hagyják. Újra átmostam, csak úgy hajasan és kicsit lecsöpögtettem tésztaszedőbe. Nagyon kevés cukrot tettem egy nyeles edénybe, és megolvasztottam egy kicsit. Hozzádobtam egy kis vajat, tovább kevergettem. Beledobáltam a körtéket igyekezve, hogy a vágott felével kerüljön lefelé. A körtéket pároltam egy kis ideig , a nyéllel meg mozgatva a gyümölcsöket, de egy apró fakanállal is piszkáltam őket, hogy mindenütt puhuljon a gyümölcs. Közbe elforrta a körték által adott levet, és csak az olvasztott édesség ölelte át a körtéket. Amikor már újra karamell állapotba került, lezártam alatta a gázt. Apró kis tányérkákra adagoltam, dekorációt nem adtam semmit.
Nagyon jól néztek ki, megkóstoltam és finom is volt. A családnál azonban nem arattam nagy sikert vele, az volt a vélemény, hogy a körte natúran is finom, fölösleges volt vele a munka. Legközelebb nem kapnak ilyent, majd meggondolják a válogatást.
 A gyerekek azonban szívesen fogyasszák.

Fotó nincsen, mert a gépem rakoncátlankodik, ráadásul valahogy el is fogyott, mire most este elkezdtem leírni. Nem terveztem hogy megírom, ezt a kis kudarcot.

2 megjegyzés:

Magia da Inês írta...

¸.•°❤❤⊱彡

Pera caramelada parece muito bom.
Boa semana, amiga!
Beijinhos do Brasil.
¸.•°❤❤⊱彡

Névtelen írta...

Kedves webmester,


Észrevettük, hogy sok finom receptek talállhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, http://www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 85 000 összegyüjtött receptek közül. Az oldalon szintén talállható egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a recepteket, és a felhasználók ezután receptjeidet könnyen megtalállják a keresőnk segítségével, majd a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra. Tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalállhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szivesen segítünk bármivel.

Üdvözlettel,
info@osszesrecept.hu