2015. december 29., kedd

2015. december 22., kedd

Kelt kalács, rabszolga módra.


Kis ünnepi kalács a húsvét tiszteletére. Számomra is új volt ez a formája, a fánkkal szoktam ennyit bíbelődni. A receptet úgy alakítottam ki, egy kis saját szakácskönyv, egy-két újság, internetes nézelődés és a józan eszem. Meg a halvány emlékeim gyerekkorból. (Amikor még szokás volt a kényes kidolgozás). Eredetileg a budai kifli volt a terv, csak közbe elővettem azt a szakácskönyvet, ami mindig hátul van a könyvespolcon. Szét ne essen, mert lassan a lélegzet tartja a lapokat össze. Ki  foltok is akadnak rajta, sőt néhány szamárfül is. A sarkokat behajtottam a fontosabb oldalaknál. Azok meg képesek voltak leszakadni. Tehát a kinézete az siralmas. Ugyanakkor ajándék, kedvelem is, bár némelyik oldalnál apró kis cetlik  vannak, hasonló receptekkel


Alapanyagok:
1kg liszt + egy kevés
1 csomag élesztő.
Kevés só
2 evőkanál cukor (10dkg)
1 szűk liter tej.
Kelt fonott kalács
10 dkg margarin(régen vaj) + a tepsi kikenéséhez valami.

Mindent langyosan használunk fel. Az élesztőt megfuttatjuk az édesített langyos tejbe pici liszttel. Hagyjuk pihenni, amíg kovász nem lesz. Én átszitáltam a lisztet, mielőtt felhasználtam. Majd beletettem a kovászt. A maradék cukrot és a sót feloldottam a többi langyos tejbe. Az egészet összekutyultam, és nekigyürkőztem, hogy én majd kézzel bedagasztom. Csináltam 40 percig, már a könyökömig jöttek a hólyagok. Akkor az olvasztott langyos margarint hozzátettem, és kezdtem elölről. Még kellett vagy húsz perc, hogy újra tökéletes legyen az állaga. Liszttel megszórva hagytam megkelni.
Amikor megkelt, kicsit átgyúrtam és feldaraboltam, hosszú csíkokat sodortam és fonottnak készítettem. Átgyúrtam egy keveset kakaóval. Ezt legközelebb még a kelesztés előtt fogom csinálni a tészta egy részéből. Azért így is finom lett.
A tepsit megkentem pici margarinnal, és megszórtam liszttel. A fonottat beleraktam, megkentem tojással, és hagytam kelni. Fél óra múlva újra megkentem és ment a sütőbe. Hogy elő kell e melegíteni, nem is figyeltem még, hiszen a sós közben kisült, a sütő meleg volt. Takarékon sütöttem. Kezdés után nem sokkal, mikor már kezdett sülni a teteje, sütőpapírt tettem rá. (Akkor már nem ragad bele, gondolom én). Mivel a sütőpapíros gyakorlatom minimális, ezt csak feltételeztem. A hústűvel végeztem az utolsó ellenőrzéseket, hogy átsült-e.

Okos háziasszony mindezt robotgéppel csinálhatja, de én nem imádom. Persze tojást felverni és hasonlókhoz, szeretem.
Nagyon megdolgoztatott, de azért legközelebb újra nekikezdek...
Itt látszik, hogy azért foszlós lett.


 Ez volna a kakaós rész, hát a fotó is gyenge,  lehet hogy nem is kellett volna beletenni. Jó ízt adott neki és idehaza senkit nem zavart.

2015. december 12., szombat

Fokhagyma krém




Fokhagyma krém készítése egyszerűen.
Ehhez nagyon jól használható, a már gerezdekre szedett hagyma, vagy a szedés közben megsérült fejek. Én fél kilót használtam fel egy adaghoz. Sokáig elég lesz.
A hagymát megtisztítottam, hagyományos módszerrel. Most nem húsdarálóztam, inkább a kis elektromos darabolót használtam. Nem lett olyan krémes, de ngyon dekoratív apró darabokra darálta, és közte teljesen szétzúzott rész is volt. Összekevertem egy kis sóval jó alaposan, és hagytam pihenni egy kicsit, néha újra kevertem hogy a só nagy része feloldódjon. Nem mértem, de körülbelül 10 deka sót tettem bele.  A citromasavat kihagytam, ha barnulni akar hát tegye.  Az egész hasonló lett a darált zöldségfélékhez. Azért amikor elsímítottam, a tetejére légszűrönek egy csípet étolajat tettem, pár kanállal, csak szigetelni. Mikor használni akarom, picit megdöntöm és alányúlok az olajnak. Persze rántásokhoz ez teljesen fölösleges lenne, csak, ha nem akarom pótolni kell. Maga az olaj is valami csodás ízt vesz fel.
A hűtő zöldséges rekeszében kapott helyet. Kéz alatt van és sokféle menübe szívesen alkalmazom, de akár egy kis vajas kenyérre dobva is finom.
Jó egészséget, hiszen a nátha ellen is segítség.