2012. július 17., kedd

Őszi képek

Itt van az ősz, vagy csak a szomjúság teszi.



A cseresznyefa egy kicsit siet, hogy ledobja a ruháját.



Mintha valóban itt lenne az ősz.

2012. július 11., szerda

Kovászos uborka


Ezeken a meleg napokon szívesen fogyasztjuk, az uborkát az étkezések mellé. Vagy csak egy pohár víz helyett, egy fél kovászos uborka. Mindez különben is aktuális lenne, mert a szabadföldi uborka is jelen van a mindennapokban. Ennek már igazi nyári az íze. Nem sok a munka vele.
5 l. üveghez:
kb. 3-4 kg uborka, nem mérem, csak leszedem, ha kevés, akkor a két és feles üvegbe megy.
egy csokor kapor,
nagy marék só,
pár szem bors,
babérlevél, meggyfalevél
egy szelet kenyér,
Az uborkát megmossuk és kicsit átsikáljuk (szőrtelenítjük, már ha azt a szúrós valamit szőrnek nevezzük). A körömkefe tökéletesen megfelel erre a célra. Levágjuk a végét, ha keserű gyanús, akkor egy kicsit bővebben.
Bedobunk pár szál kaprot az üveg fenekére és a són kívül mindent fűszert beleteszünk.
Az uborkákat bevágjuk, ha nagyobb, akkor keresztezzük(négy felé) de nem vágjuk át teljesen. Beleállítjuk az üvegbe sorba őket(ha nincs teljesen tele, attól még sikerül). Fölülre beledugjuk a többi kaprot és leszorítjuk a szelet kenyérrel(sima fehér vagy félbarna kenyér). Langyos vízben feloldjuk a sót és beleöntjük az üvegbe, hogy a kenyeret is fedje be. Vékony tüllel lekötjük, vagy vékony konyharuhával(ha nincs más, megteszi a tiszta, de szakadt nejlonharisnya). Nekem egy öreg, vékony anyagom van, hasonló mint amivel a paradicsommagokat készítjük elő, száradni. A lényege, hogy a rovarok ne jussanak hozzá, de kapjon levegőt. Meleg helyen hagyjuk pihenni. Ha zavaros lesz (fehér) akkor ügyesen kivehetjük a kenyeret és még egy napig hagyjuk békén. Megkóstoljuk a levet, ilyenkor ha kell, lehet a sót pótolni. Nem az igazi, de még mindig jobb mint a se ízű.
Amikor kész van, kiszedjük az uborkát és a levét rászűrve a hűtőbe rakjuk. A kaprot egyebet a szűrőből eldobjuk(ha fokhagymával készítjük, azt felhasználjuk).
Innen bízzuk a családra, csak figyeljünk, hogy az uborka és a lé egy időben használódjon el. Az uborka nem szeret lé nélkül a hűtőben. A lé kitűnő frissítő a meleg napokon.
Csak ennyit találtam a fotózáshoz, de ha tovább halogatom, akkor legközelebb sem rakom fel.

2012. július 9., hétfő

Nagy tudású nők

 Valamit azért a nők is letettek az asztalra régen (is), de elég kevés visszhangja volt. Most ezen segítünk egy kicsit.

,,      (Nagy tudományu nők.) Pythagorász bölcsész leánya Aspasia K. e. 540 évvel annyira jártas és tudós volt a bölcsészet mély tudományában, hogy atyja halála után nyilvános felolvasásokat tartott annak hires tanodájában, még pedig olly erélyesen, hogy még a nagy bölcs Sokrates is tanitványa lett.

Battista, az urbinoi fejedelem neje, olly kitünő szónok és iró volt, hogy midőn II. Julius pápa előtt rómában szónokolt, mindenek csudálták hatalmas előadását.

Hildega igen tudós germán nő, 4 könyvet irt a természeti dolgokról, mellyek mind tudományosság, mind mély értelmiség tekintetéből jeleseknek mondatnak.

Trivultia nagy elméjü s emlékező tehetségü szobaleány, sokszor tartott deák nyelven magakészitette beszédeket a pápák előtt; a másoktól egyszer hallott szónoklatot szóról szóra tudta emlékezetéből, sőt a csak egyszer átolvasott egész könyvet is rögtönözve tudta elmondani, birta a görög nyelv ismeretét is.

Schurmann Anna Mária, született Kölnben 1607. évben, korának legtudósabb férfiait is tulszárnyalta, a földleirat, csillagászat, bölcsészet, istenészet, költészet mély tudományaiban.

Alexándriai Katalin, 50 pogány bölcsészszel vitatkozott a bölcsészet, mértan, szónoklattan tudományokból, és azokat nem csak legyőzte, hanem a keresztyén hitre is szerencsésen áttéritette, maga pedig vértanui halálszenvedéssel dicsőittetett meg a 307-ik évben.

VIII. Henrik angol király hitvese, a nagy Katalin, tudós magyarázatokat irt sz. Dávid zsoltárira, és más kegyes bünbánati oktatásokat is készített.˝
Forrás: http://epa.oszk.hu/

2012. július 1., vasárnap

Nyár

Egy kicsit meleg van. Most csak magamnak tudok tanácsot adni. Hideg fagyi, hideg víz, vagy legalább a lábamra vizes zokni és akkor könnyebb lesz a nap. Ma már nem lehetne rávenni semmiféle magaslat megmászására. Érdekes, kimentem az egyik fa alá és ott van légmozgás, jobban mint a lakásban. Érdemes kint maradni.