2019. május 30., csütörtök

Simon István: Szélső házak

Nem tudom hogy látszik-e de ha már rátaláltam gyorsan elmentem a kedvencemet.


Forrás:  Hagyományok, magyar értékek és hungarikumok Veszprém megyében  
Published on Apr 26, 2014

2019. május 20., hétfő

Lassan a nyár közeleg

Az öreg fa szorgosan igyekszik, bár az ágakat már támogatni kell, minden és mindenki egyszer megöregszik.


2018. november 16., péntek

Legenda az őszről II.

Pár szál virág november közepén is díszíti a kertet. Elrakom a fotókat, hiszen nem tudom merre változik az éghajlat. Az angyaltrombita még kint virít, neki sem álltunk kiszedni.A bébi krizantémok is teljes pompájukban ragyognak. A kokárda nem is vette észre, hogy vége a nyárnak.
Itt a bazsalikom igyekszik virágba borulni, de ez a második kelés. Nem vetettem, csak úgy termett. A bársonyvirág(büdöske) az első termés szétszórt magjából másodtermést hozott. Kis virágokat hozott, de sok bimbó van rajta. A bimbók még kinyílhatnak. A zsálya is virágba borult ilyen későn(tudom, hogy vadvirág, de nem érdekel, szép és kész. A kis sárga virág is igyekszik kihasználni a késői őszt.
Az első őszi ibolya, másnak nem tudnám nevezni. Vele már tavaly is találkoztam ősszel.

2018. november 9., péntek

Legenda az őszről I.

November közepe lassan, és a kertről készítettem pár fotót. Kicsit szokatlan még a tavasz és ősz együttese.
Lassan majd elfogadjuk, és az unokáinknak már természetes lesz. Ha mesélünk ezt is a legendák közé sorolják.
A paradicsom ami nem kapott karót, olyan satnyának látszott. Azért adogatta a termést egész nyáron, csak kicsit későbben indult neki.   Nem fóliasátras, csak helybe vetett, néha a tavalyiból kel ki. Most is lelkesen virágzik, nem bántom a leveleket a tövénél, mert nem tud tovább gyökerezni, és csipegessük.
A cukkiniból is van, amelyik még nem fejezte be, és a hajtások végén hozza a bébiket. Fogyasztjuk is.
Azért a zamata ezeknek a későieknek már nem annyira finom, de ne válogassunk.
A salátának való ilyenkor szokott virágozni, őt a hó sem tartaná vissza. A szedernek a levélszíne fogott meg.