2012. március 18., vasárnap

Séta a tavasz elején


Egy kis hosszú hétvégi sétálgatás a természetben.





A tavaszi kikericsekben lehetett gyönyörködni.
Kikerics (Colchicum) Évelő hagymás növény. A liliomfélék családjából származik. Hasonló a krókuszhoz. Nekem ezek kerültek a gépem elé. Kicsit nekihasaltam és sikerült lekapni a szépségüket. Nem tudom hogy tavaly ott voltak-e, nem szoktunk ilyen korán kirándulni.


A sárgát is megpróbáltam, de a fény megtréfált.
Verőköltő bodobács (Pyrrhocoris apterus) a poloskák családjából. Nem egy harcias fajta. Nem csíp. Sikerült elkapni a szerelmi életük pillanatait. Rengetegen voltak egy helyen a kikerics körül.



Az eredeti cél az volt hogy elkapjam a büdös hunyort ( Helleborus foeditus) virágzás közben. Nem sikerült, kicsit később következik be. Mint a tulipánfa, ezt se sikerül elkapni.  Azért nem adom fel, két hét múlva beugrok egy pillanatra.
Közben kicsit távolabbról, egy szajkót is megnéztem. Elég sok repkedett a fákon, de lefotózni nem sikerült. Ezt az egyet kaptam el. A korai kis lepkéket, még véletlenül sem tudtam lencsevégre kapni. Igaz ők még elég színtelenek ilyenkor.
Egy borzasztó apró kismadár körülöttünk volt sokáig, de nem lett sztár a gép előtt.
Voltak virágok, de a szemem használtam inkább.
Jó pár fotó készült a védőerdősáv irtásáról. Nem vagyok szakember, én sokalltam amennyi fa ki lett termelve. Lehet hogy elég a maradék, de ha jövőre kipusztulnának a kedvenc növényeim, akkor .....

12 megjegyzés:

Rózsa írta...

Szép idő volt ma a sétára, látom kihasználtad és hoztál szép képeket.

Search ilmu írta...

Nice flower

visit morning ,,,

Search ilmu írta...

visit night

Hólabda(Kzella) írta...

Kicsit kihasználtam, kellett is a séta a kerti hajlongás után.

Hólabda(Kzella) írta...

Thank you!

dhlondhenk írta...

beautiful flowers...nice post friend..always supported your blog..greetings from Indonesia

Hólabda(Kzella) írta...

Thank you

Search ilmu írta...

Visit today,,,,, please visit back

Hólabda(Kzella) írta...

Hát mehetek látogatóba éppen!

search ilmu írta...

post be nice ,, i like your post

Visit again ,,, i will came back ,,, if you visit me ,,

Hólabda(Kzella) írta...

Hát nem is tudom, ez kicsit túlzás

Search ilmu írta...

Visit today,,, please visit back