A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hasznos tanácsok a jelenben. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hasznos tanácsok a jelenben. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 22., vasárnap

Vetőmagok

Megírtam, de lassan ideje fölrakni, mert lejárt a szezonja.
Hagyma
Saját vagy bolti? Ez egy elég gyakori kérdés, hiszen a bolti, előkezelt, csávázott. A fajta jellemzőit megőrzi hogy mennyire fajtatiszta, na ez már más kérdés. Itt nem is ezt akarjuk elemezni.
Nagyon sok fajnál megfelel a saját magunk által szedett, termelt. A petrezselyem is tökéletes, ha mi vetjük, akkor is, főleg ha a zöldjét szeretnénk elsősorban. A sárgarépa az egyedüli, ami még nekem egyszer sem jött össze.
A káposzta és karalábé, legtöbbször saját. A virágmagoknál is
ezt az elvet követném, bár a kék csodatölcsérem nem szokott magot hozni. Kénytelen vagyok évente venni.
Rucola(borsmustár)
A bolti magoknál gond a mennyiség is a kis tasakokban. Szinte éppen hogy van benne, ami parányi kertbe elég is, ha mind csíraképes.
A sajátunkat bőven vethetjük, és fájó szívvel, de később a fölösleget kigyomláljuk. Nem foglal nagy helyet a fölmagzó káposzta vagy karalábé a kertünkben, hiszen a magassága miatt alatta nyugodtan palántázhatjuk az aktuális növényeket. Esetleg egy kis pálcával rögzítjük a virágzó magas növényeket. Ehhez még az se kell hogy a termést feláldozzuk, elég ha a levágott növények gyökerét, szárát(torzsáját) kint hagyjuk a kertbe. Vagy a lemaradt kis növényt hagyjuk kint télire. Nem szokott lefagyni, de akár le is takarhatjuk egy kis gazzal.
A mostani időjárással már május elején a magkezdemények is jelen vannak és gyorsan beérik a termésünk.
A tároláshoz elég bármi, kis zacskókba lehet rakni(a zacskóba dobva a nevét egy darab papíron) és az összest egy üvegbe rakni. Ha nagyobb, a befőttek között is jut hely neki. Vagy akár parányi gyógyszeres üveg, gyufásdoboz, bármi lehet.
Pár kép a karalábé életéből időrendbe, a káposzta ugyanez, tehát arról már nem kellenek képek.
 A télen kint hagyott karalábé és ami lesz belőle végig fotózva:
karalábé kora tavasszal
Karalábé virága

karalábé virága

karalábé mag kezdemény
Karalábé mag kezdemények, de alatta már láthatók az idei palánták is.

karalábé és káposzta palánták

2014. március 13., csütörtök

Kertkedvelőknek

Kerti praktikák

Hasznos ötleteket jegyzek le kertkedvelőknek.
A késői karalábékkal próbáltam ki eddig, nem tudom, hogy a koraira is érvényesek - e ezek a szabályok.
 A karalábét ha levesszük a tövéről, és nem tervezünk oda semmit, hagyjunk meg pár torzsát a helyén. Erre a célra megfelel a satnya, vagy apró karalábé is. Kint hagyjuk egész télen, akkor is ha felássuk a kertet. Hagyjuk hogy a másik évbe meginduljon és hozza a virágokat, majd a magot. Szépíti a kertet az apró virágokkal, de hasznos is hiszen a zsenge levelekből lecsíphetünk a levesbe néha. Nem foglal el nagy helyet és elég sok magot ad, ami pár évig megőrzi a csíraképességét.

Itt látszik hogy az egy száron is sokkal több oldalhajtás fejlődik ki, de a növény nem csak egy szárat hoz, inkább bokornak nevezhetnénk. A legkisebb hajtás is virágba borul és beérleli a magokat. Ősszel majd abból is teszek fel képet, ha el nem felejtem.
Ez nem csak a karalábéra jellemző a többi káposztaféle is, hasonló módszerrel szaporítható. A megszedett mag elég kis helyen eltárolható, és nem kell a vetőmagboltba menni.

2013. május 22., szerda

Szamóca szedési recept

Szamóca a tányérkán, kis dekorációval.

Ebbe az esős időben írok egy kis eper receptet. Ha folyton esik, akkor esernyőt is tegyünk a fejünk fölé, és tartjuk a harmadik kezünkkel, esetleg a fogainkkal. Egy guruló esernyő is megteszi(majd ha feltalálják).
 Kezdésnek a ruha az eper szedéshez. Ha lehet vízálló legyen és feltétlenül zárt cipő, mert ez hideg eső. Most ne nosztalgiázzunk a langyos esőkön, fogadjuk el ami van. Ha beöltöztünk akkor kezdhetjük is a hajolgatást, most a térdelést mellőzzük. Hajolgatás közbe minden szem szamóca egyszínű nagyjából, a talajjal ahol terem. Az eső ráverte a földet, tehát csak tippeljük nagyság alapján, hogy melyik az érett. Tapintani nem kell, mert az hamis eredményt ad. 
Mire a szemünk kiesik, hogy az áttetsző pirosságú szemeket leszedjük, megtelik a tál. Mi pedig kezdünk hasonlítani, azokhoz a bizonyos négylábúakhoz akik szeretnek turkálni. A kezünk fekete(ha a talaj feketeföld) és rettenetesen sáros. Ha egy kicsit fölhúztuk a ruhaujját akkor nem terjed tovább. A lábunk nehéz, mert a talaj egy részét a talpunkra szedtük. Ha besétálunk a tállal, a lábbelit felejtsük kívül, de ha van kerti csap, okosabb ott kezdeni a munkát. Lerakjuk a tálat, mellé egy hasonló nagyságút és teleengedjük vízzel. Jobbra dobjuk az epret a két tál között, vízcsere és vissza. Ezt addig játsszuk míg nem lesz tiszta a víz. Praktikus a világos tál.
Ha tiszta a víz az utolsónál leszedjük a szárat is. Ekkorra már kimérgeskedtük magunkat a félérett szemek miatt. Azok világítanak, a túlérettek meg szétfolytak a vízbe. Ha lehet ne vágjuk az egészet a kukába, ennyi munka után. Ráadásul lehet hogy, ebbe az évbe többször lesz ilyen eprészés.
  A tiszta epret elhelyezzük az asztalon kezdésnek(vagy a hűtőbe, ha később szaporodik a család). Tovább semmi dolgunk, az eper elfogy észrevétlenül. Éppen ezért gyorsan szedjünk pár pirosabbat egy kistányérra, amit majd elfogyasztunk. Finom natúran is, de előtte a fényképezőgépet is a kezünkbe vehetjük és megörökítjük. Ha azt szeretnénk pirosabbak legyenek a szemek, tegyünk a tányérra fehéret. Tejszínhab (itt csak tejföl volt a kezem ügyében) és lehet fotózni. Utólag a képet körbevágjuk, hogy az ujjaink ne szerepeljenek és azért is, mert a fáradt igyekezettel a fotómasina zsinórja is belógott.
Jó étvágyat!

2013. január 3., csütörtök

Háztartási és házkörüli tippek IV.


A régmúltból már beraktam a tanácsokat, de a mából is vannak már jegyzeteim, amiket ismerek, apránként berakom ezeket is. Vegyesen a házban és a kertben előforduló apróságok.
Ezeknek egy része a modern mosóporoknál már ritkán kell, de azért  nem mindenhatóak.
Amennyiben odahaza szeretnénk készíteni aromákat, semmi akadálya. Tiszta lesz és el áll hosszú ideig, minden tartósítás nélkül.
Zöld zsenge diót(kb. félig megnőtt) vágjunk ketté és öntsünk rá alkoholt, hogy befedje. Néhány nap múlva kész a dió aroma. Legjobb a 90% körüli alkohol.
Hasonló módon lehet többféle aromát, vagy illóolajat készíteni.
Ma már nem annyira szokás rágógumizni, de a tanácsot leírom, saját tapasztalat.
Rágógumi eltávolítása ruhából:
 Elkészítjük a szokott vasalóhelyünket és a ruhadarabot ráterítjük. A foltra ráhelyezünk egy kopott zsebkendőt(utána eldobhatjuk), vagy vékony ruhadarabot és átvasaljuk a foltot. Átmegy a rárakott ruhadarabra a rágógumi a meleg hatására.. Másik megoldás megfagyasztani a ruhát és a rágó eltávolítható utána.
A fehér zokni talpán folt van, ha más nincs kéznél, nedvesen egy kis sóval dörzsöljük és fehér lesz, már csak öblíteni kell.
A vörösbor foltját is hasonló módon kivehetjük frissiben az abroszból, ha alaposan megszórjuk sóval.
Ha könnyezel a hagymától amíg darabolod, tartsd csukva a szád (esetleg rágcsálj valamit, csukott szájjal).
Áztasd hideg vízbe a vöröshagymát darabolás előtt, kevésbé érzik a szaga.

2012. december 19., szerda

Háztartási és házkörüli tippek III.

diana
A régmúltból már beraktam a tanácsokat, de a mából is vannak már jegyzeteim, amiket ismerek, apránként berakom ezeket is. Vegyesen a házban és a kertben előforduló apróságok.




Diana(pálinka, ecet)
Szúnyogcsípés esetén a kellemetlen viszketésre, tökéletes a diana. Ha nincs otthon, az ecet is megteszi, nem fog viszketni. Ugyanez érvényes az allergiánál. Ha kertben dolgozunk és a kezünk, csuklónk viszket valamitől(paradicsom napraforgó, virágpor)
Ha nagyon fáj valamelyik testrészünk, váll, kar stb. és gyorsan szeretnénk megszüntetni, kenjük be dianával(sósborszesz).
 A hatás gyors és megszünteti a fájdalmat egy időre. Az okot nem, csak ideiglenesen.
Végső esetbe valami tömény is megteszi, itt a pálinkára gondolok.
Nátha esetén két-három csepp diana, egy kanál cukorra csöppentve, kis segítség(sajnos ezeknél a mostaniaknál már lehet, hogy más az összetevő, az alapanyagokból).

Kis ideig alkoholszagúak leszünk, de az a legkisebb gond. A kámforos kenőcsök sem leányálmok.


Évica írta... és hívta fel rá a figyelmet:  A használt sütőolajat(zsiradékot) a MOL kutaknál lévő gyűjtőhelyeken lehet biztonságosan elhelyezni.
 Részletek

2012. december 14., péntek

Háztartási és házkörüli tippek II.




A régmúltból már beraktam a tanácsokat, de a mából is vannak már jegyzeteim, amiket ismerek, apránként berakom ezeket is. Vegyesen a házban és a kertben előforduló apróságok.


Kerti és házi munkáknál:



Ezeknek a tippeknek egy részét, még otthonról hoztam magammal. A többit saját tapasztalat alapján írtam le.

A hangyák a fokhagymagerezdtől másfelé vonulnak. (Állítólag az uborkát sem szeretik)
A muslincák ellen pár zöld gesztenyét vigyünk be a lakásba.
Ha fényesebb hajat szeretnél, az öblítővízbe tegyél egy kis ecetet.
A kávézaccot kis tálkába a hűtőbe tesszük, szagtalanításra tökéletesen megfelel.
A barna gesztenye a szekrénybe hasznos, a moly nem szereti.
Ha valami befogja a kezed konyhai gályázás közben, egy kis citromlé segít. Ha nincs éppen kéznél, az ecet is megteszi.
A diófa levelével sok rovart elijeszthetsz. nem szeretik.
                                              ***

2012. december 8., szombat

Háztartási és házkörüli tippek I.



A régmúltból már beraktam a tanácsokat, de a mából is vannak már jegyzeteim, amiket ismerek, apránként berakom ezeket is. Vegyesen a házban és a kertben előforduló apróságok.


Kerti és házi munkáknál:
Ha kapálás közben, nem bírsz ellenállni egy kis mezítlábas munkának,(vékony talpú nyári cipőnél is érvényes), fürdés után ne felejtsd el, vékonyan bekenni valami krémmel a talpadat, hogy ne száradjon ki.

Dió szedésénél, mindig akad olyan szem, amelyik nem vetkőzött le teljesen. Agyonkopott, vékony kesztyűben, tökéletesen ki lehet bontogatni. Végső esetben, azt a pár szemet, rossz zoknit a kézre húzva is rendbe lehet tenni.

Megy magozás után, a kezünket hipóval tisztítsuk meg. A citromlé is jó, de ha többet magoztunk, nem nagyon viszi le. Erre is jó az ecet. Nem szárad ki, ha este bekenjük és kozmetikai kesztyűt húzunk rá. (Vékony nejlon, 50-100 db-os kiszerelésben, az árára nem emlékszem)
 Itt látható:

.A lejárt szavatosságú citromlével, még nyugodtan takaríthatunk a fürdőszobában.