2019. május 30., csütörtök
2019. május 20., hétfő
2019. április 18., csütörtök
2018. november 16., péntek
Legenda az őszről II.
Pár szál virág november közepén is díszíti a kertet. Elrakom a fotókat, hiszen nem tudom merre változik az éghajlat. Az angyaltrombita még kint virít, neki sem álltunk kiszedni.A bébi krizantémok is teljes pompájukban ragyognak. A kokárda nem is vette észre, hogy vége a nyárnak.Az első őszi ibolya, másnak nem tudnám nevezni. Vele már tavaly is találkoztam ősszel.
2018. november 9., péntek
Legenda az őszről I.
November közepe lassan, és a kertről készítettem pár fotót. Kicsit
szokatlan még a tavasz és ősz együttese.
Lassan majd elfogadjuk, és az unokáinknak már természetes lesz. Ha mesélünk ezt is a legendák közé sorolják.
A paradicsom ami nem kapott karót, olyan satnyának látszott. Azért adogatta a termést egész nyáron, csak kicsit későbben indult neki. Nem fóliasátras, csak helybe vetett, néha a tavalyiból kel ki. Most is lelkesen virágzik, nem bántom a leveleket a tövénél, mert nem tud tovább gyökerezni, és csipegessük.
A cukkiniból is van, amelyik még nem fejezte be, és a hajtások végén hozza a bébiket. Fogyasztjuk is.
Azért a zamata ezeknek a későieknek már nem annyira finom, de ne válogassunk.
A salátának való ilyenkor szokott virágozni, őt a hó sem tartaná vissza. A szedernek a levélszíne fogott meg.

2018. június 21., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)