2010. november 13., szombat

Tarhonya leves




A mennyiséggel bajba vagyok, hiszen nem mindegy, mi a második féle. Vagy esetleg elmarad.
Szükséges:  tarhonya (gépi, v kézi) (kb. 15 dkg) Burgonya, pár szem, nagyságtól függ. Sárgarépa, zöldség, (esetleg egy vegyes zöldségcsomagból, ezt is azt is csipegetni)zöldség zöld, vöröshagyma, negyed karalábé. Étolaj és fűszerek..
A zöldségféléket megtisztítjuk, és lekarikázzuk. A burgonyát felkockázzuk.
Az olajon megpirítjuk a tarhonyát, majd rádobjuk a törtpaprikát és felöntjük vízzel. Beledobjuk a zöldségeket, krumplit és fűszerezzük.(Kevés őrölt köményt is szórok bele) Ha majdnem kész, megszórjuk a petrezselyemzölddel, (aki szereti kis kolbászt is dobhat bele).

Töltött vöröshagyma.

 Pár nagyobb hagyma,(4 db fejenként) darált hús, fűszerek, olaj, tojás (1-2), gerezd fokhagyma. (a mennyiség a hagymák nagyságától is függ. Ha jó nagyok, a második 3 levél is tölthető.)
A hagymákat kétfelé vágom, nincs türelmem kicsalogatni a belsejét, ha egészbe hagyom. Kiveszem a belsejét, 3 rétegnyi levelet hagyok rajta.
A vöröshagyma belsejéből  felkockázok egy keveset, pirítom egy kanál olajon. Ha kihűlt, a darált húst beleteszem, közbe fűszerezem. (só, bors, kömény (őrölt), egyéni ízlés szerint. A legvégén a fokhagymát is hozzáadom feldarabolva.
Összekeverem a tojással. Betöltöm a hagymákba és egymás mellé ültetem őket. Beteszem a sütőbe, egy kis időre fólia alatt.
Majd szép pirosra sütöm. Bármihez szívesen fogyasztjuk. A rizsköret is tökéletes hozzá.

2010. november 7., vasárnap

Pásztor kaja


Éppen leírtam a tarhonyaleves receptjét, (már régen lefotóztam és vázlatszerűen készen volt., berakni persze most is elfelejtettem) amikor eszembe jutott az e heti élményem.
A heti xy.. újságban olvastam  egy pásztortarhonya receptet, és megállt az eszem. A recept szerint a tarhonyát külön edénybe főzzük. Majd a többi hozzávalót, másik edénybe stb... (én másképpen főzöm, de ez most nem recept.)
Csakhogy a pásztortarhonya lényege pont az volt, hogy egy bogrács elég  hozzá, és abból is fogyasztották el. Ezt még egy sima kis háziasszony is tudja. Néha nagy bakikat olvasok, pedig kedvelem ezt az újságot.
Képzeletemben a pásztorok 3-4 bográcsot is cipeltek magukkal. A suba alatt persze. Lehet hogy melegük volt?

Esetleg inkább nem is ettek, mint egész nap vonszolják, vagy a kunyhóból szorultak volna ki

2010. november 6., szombat

Spagetti tök tésztával.

Tészta cukkinival és egyébbel, tetszőleges variáció

Az alapötlet nem az enyém, én csak variáltam. Cukkinis tésztának a receptjét még Xexiske ajánlotta tavaly.
A héten viszont olvastam a meglepetésbe a spagetti tököt mint köretet. (egyszer majd úgy is kipróbálom).
Szükséges: tök (cukkini, vagy.. ami van.) tészta, valami kis husi (sonka, esetleg párizsi, de megteszi egy kis húsos szalonna is.) vöröshagyma, fokhagyma, fűszerek, petrezselyemzöld, olaj (vagy a szalonna zsírja), zöldpaprika. (a szezonjába néhány karfiol kocka is finom, de télen nem sok ízt ad)
A tököt megmostam és a haját rajta hagytam. Apró csíkokra szeleteltem hosszában (tök irányába) 3-4 cm darabokra. Majd a csíkokat oldalra fordítva tovább szeleteltem. Mintha spagetti lenne, olyan csíkok alakultak ki. Hasonlóra vágtam a gépsonkát.
A legvégén a vöröshagymát, paprikát. Nem egy edénybe raktam őket, hiszen külön kell megsütni.
Ha szalonnát használunk azzal kezdjük a sütést (apró csíkok). Ha kisült kiszedjük és a tököt dobjuk bele. Keverés mellett átpároljuk. Rászedjük a szalonnára, és sorba mindent megpárolunk (sütünk).
A végén az egészet feltesszük együtt sülni, és akkor fűszerezzük. Beletesszük a fokhagymát, a legvége felé a petrezselyemzöldet, apróra vágva. Picit összeforgatjuk, és a főtt tésztához adjuk. Tejfölt pötyögtethetünk ide, oda tálaláskor.
Én a lusta desszertet adtam utána.