2011. október 24., hétfő

Lekvár almafélékből (hulladék hasznosítása)


Lekvár? Nem is tudom. Mégis annak nevezném. A fa alja almát elhoztuk a családtól, hogy ne vesszen kárba. Az érett gyümölcsre gondolok-). Nem fogyott el, de nem valószínű, hogy sokáig elállna, felhasználtam. Kibeleztem és átmostam pucolás nélkül. Ha valamelyikbe lakó volt, kiköltöztettem erélyesen, az útjával együtt. Picit feltettem főni, csak éppen hogy(nagyon kis citromlevet nyomtam a vízbe, magra vigyáztam, hogy ne menjen bele). Több adagba főztem meg. Pár vacak birsalma is erre a sorsra jutott, de hosszú főzési idővel, a rendes alma után ment a vízbe. Mire mindent megfőztem, a léből alig maradt. Csak úgy hajastól átnyomtam húsdarálón az egészet.
Elkezdtem főzni lekvárnak. Az almahajtól gyorsabban sűrűsödik az alapanyag. Beletettem azt a kevés levet is, amibe az alma főtt. Ezt csak nagyobb mennyiségnél lehet megcsinálni. Ízlés szerint lehet bele cukrot tenni, és ízesítőket. Én csak a citromlevet nyomtam bele teljesen és natúr ízbe hagytam. Édesítettem és picit még azzal is főztem( édesítettem jelentése: nem cukorral készül, hanem diabetikusan. Itt nem reklámozok, mert néha cserélem is ezeket az anyagokat).
A színe megsötétedik egy kicsit. Ha kistányérra teszünk egy keveset, és megfújjuk, látjuk mennyire köt. Mi döntjük el, milyen keményre készítjük.
Forrón üvegekbe adagoljuk. Vékony folpackot vagy celofánt teszünk rá(előre ledarabolhatjuk) és egy csípet tartósítót rakunk a tetejére. Mehet rá a fedő! Ez el is maradhat, de így akár több évig is a kamrapolcon felejthetjük. Fogyasztható bármihez, akár lekváros kenyérnek is uzsonnára.
Sajnos a fotót most este csináltam, fölrakás előtt, nem tesz jót a mesterséges világítás, a kevés szakértelemről nem is beszélve.

4 megjegyzés:

Anikó/Ann írta...

Idén én is sok almás lekvárt főztem be,kevertem más gyümölccsel,és nem is gondoltam volna mennyire finom lett.Semmi ne vesszen kárba,mindent fel kell használni ötletesen,és igazad van Gizella,évekig eláll,puszi érte.

Hólabda írta...

Én meg azt hittem hogy egyedi ötlet. Annyira sajnáltam a földön a szép almákat. Úgy látom nem áll el évekig.
Ahhoz több almafa kellene-)))

Rózsa írta...

Ötletes, birsalmával keverve, biztosa finom, a kép jó, sőt.

Hólabda írta...

Szia Rózsa!
Maradékok összeszedése. Ha még lett volna szilva, én tán azt is beledobáltam volna.