Indián nyár

Ma igazi indián nyár volt.  A szellő fújt, de csak szolidan. Ha nem néztünk magunk elé, csak föl az égre, akár a nyári ruhát is magunkra képzelhettük. Igaz a fölfelé lesés a hasra esést is előidézheti. Az égbolt kitett magáért. A felhők változatossága és gyűrődése mesés volt. Ha valaki  a látóhatárt egészbe láthatta, akkor hosszú időre szóló élményt szerzett. Nekem csak a házak közötti apró réseken sikerült elkapni néhány felhőt. Nem volt időm kimenni a város szélére, lekapni a látóhatárt. Majd ha lesz a hétvégeken, esetleg. Vagy csak jövőre. Még így is sok gyönyörű felhőt megfigyelhettem. Fotózva elég gyenge lett. Mit csináljak. Mindenütt belógott valami, a kilátás elé.

Vagy egy villanyvezeték, esetleg egy hirdetőtábla. Még olyan is akadt, hogy egy ház teteje mellett lettek volna az igazi fodros-bodros felhők. Ahol tudtam levágtam a belógó részeket. Hát ennyi villanyoszlopot nem lehet eltüntetni, csak a szép felhők kárára. Maradtak.

 Az ágak is próbálkoztak. Lehet hogy nem a földről kell az ilyen fényképezni? Valamelyik szomszédos felhő tetejéről-)))

 

Az utolsó képre minden rá lóg, de még így is láthatók a felhők, ő is marad. A keret eltakarja a hirdető táblákat. Ha a földre néztünk, az első levelek lehulltak. Némelyik lomb elkezdett színesedni. Egy teljesen kopasz fa, ami már lehullt. (hoppá, az ki se hajtott az idén). Lent már alvóra készül a táj.

köszönet a természetnek a szép kék égért
a fehér felhők minden fodráért
önzetlenül ajándékoz, se hálát
se mást, nem kér érte
mindenkinek adja a napsugarát
és melegét, a szellő langyos leheletét
cserébe nem kap sokat
néha szép szavakat, ámulatot
gyermek arcokon.

Valami szépet és csodát szerettem volna írni, köszönteni az indián nyárt.
Kzella