Képes lennék napokat sétálni valami kis apró ligetbe.
Nem nagy erdőbe, ahol esetleg komolyabb állatok is vannak.
Ezek szolid kis arborétumi fotók,és csak néhány mókus képviselte az állatvilágot.
És egy fakopács......Eszükbe se volt, fotós sztár lenni,és megléptek előlem....
Nem kezdtem el üldözni őket,annál sokkal jobban tisztelem és kedvelem .
Pedig a kis mókusok remek fotóalanyok volnának. A madarak nem zavartatták magukat, de csak a hangjuk hallatszott, az se túl sokszor.
Próbálkoztam óvatosan becserkészni, de nedves levelek közt nem akartam, fülig vizes lenni.
Mert nekem menni kellett esős párás időbe is.
Kísérőm csendesen sétálgatott és ha volt véleménye azt megtartotta magának.
Hálából róla sikerült igazi, éles felvételeket csinálni.
És ő is készített rólam.
De azokat mégse akarom felrakni, mert számomra kedvesek, de másnak semmitmondók..
Megúsztuk a tömeget, hiszen borult időbe kevés ember szeret sétálni.
Nem találkoztunk, csak kifelé jövet néhány emberrel......
Persze addigra kicsit derültebb lett az idő is.
Szívesen elsétálnék többször is arra, de az idő és lustaságom se engedi.
Egyedül nincs is igazi varázs,az élményekhez kell még valaki, akinek felhívjuk a figyelmét az érdekességekre.
És amit nem veszünk észre, azt éppen ő fedezi fel.
Néhány úti kép amiket ,csak úgy lekaptam.
Semmi extra,és mégis kedvesek színesek.
Keskeny egysávos út, de a két oldalán lévő fák szebbé teszik mindennél.
Ezek is az ősz színeit viselik. De ők az időt is mutatják.
Már akkor is ott álltak nagy faként, amikor én még gyermek voltam, és azóta is.
Bár mintha néhány el tűnt volna közülük.
Újra itthon.
Kerékpározás közben készült fotó, ami csak a sima tájat mutatja, de ehhez le kell tekerni pár kiló métert.
Kezdetbe álomi kertek közt lehetett haladni, kerékpár úton. Később kemény föld út következett.
És volt szakasz, ahol már csak sétálni lehetett,
mert a homok volt az erősebb......
